Chapter 1.

Sziasztok!

Meghoztam az 1.részt,remélem tetszeni fog! :)

Willow 

Volt egy időszak,amikor még hittem a reményben,azután minden megváltozott.Tudtam,hamarosan nem fogok tudni érezni és szeretni sem,végem lesz.Gondolatban mindig máshol jártam,nem itt,ebben a nyomasztó világban.

Az életem megváltozott,miután megtudtam,hogy beteg vagyok.Meg fogok halni.De,már beletörődtem...elfogadtam a sorsom.

Kötelezőnek éreztem,hogy azt mutassam:erős vagyok.Milliónyi érzés,ami szétmart belülről,mint ha egy tört szúrták volna bele a szívembe.Arra kényszerültem,hogy mindent feljtsek el,minden emlékdarab széthasadt és csak a mában éltem.

"Félek a jövőtől..."suttogom magam elé

"Én itt vagyok,vigyázok rád!"jelenti ki a számomra legfontosabb ember

Karjai közt,mindent elfelejtek,mint ha,csak én és ő léteznénk a világon.Szorosan hozzábújok és mélyen beszívom férfias,de kellemes illatát.Nem zavartatja magát,közelebb hajol és lágyan megcsókol,amit nem bánok.

"Le fogsz esni"kuncogok fel,utalva arra,hogy épp egy kórházi ágyon fekszünk,ami csak egy személyes.

"Inkább én,mint te"nevet fel halkan,majd kisimítja egyik rakoncátlan tincsemet az arcomból.

Mosolyogva gondolok vissza,amikor először találkoztunk;nem éppen  lehetett barátságosnak nevezni,ahogy egymásra néztünk.De aztán,minden megváltozott...

Visszaemlékezés:2011.december 23-24

Unottan pengetem a gitáromat,amikor rezegni kezd a telefonom.Sharon hív.

"Wáá"sikít bele a készülékbe,mire ijedten ugrok fel.

"Mi az?Jól vagy?"S figyelmen kívül hagy,és tovább sikítozik,ebből megállapítom,hogy valaminek nagyon örülhet...

Kezdem unni,ezért sóhajtva kinyomom a telefont,ami pár másodperc múlva újra megszólal.

"Lenyugodtál?"kérdezem kételkedve,még mindig  a fejemet fogva.

Miután Sharon elmagyarázza,hogy meghívták őt moziba;mondván,menjek vele.Magyarázni kezdek,hogy nélkulem is el tud menni megnézni egy filmet,azután megtudom,hogy a suli legmenőbb fiúja hívta el.Na,akkor hevesebben kezdek el tiltakozni.

"Kérlek"húzza el az 'e' betűt.

Vonakodva,de belemegyek,de előbb megígértem vele,hogy,ha forrósodik köztük a levegő,én lelépek.

Fújtatva lerakom a telefont,majd feltépem az ajtót és leigyekszek a lépcsőnk.

"Apa!"bekukkantok a nappaliba,de nincs ott,majd meghallom a hangját a konyhából.Köhécselve dülöngélek a sarkamon,mire az apukám megfordul...egy késsel a kezében.

"Úristen!"ugrok meg,mire az előttem álló férfi jóízűen felnevet.

"Khm...szóval.Azt szeretném kérdezni,hogy elmehetnék-e holnap Sharon-nal a moziba"krákogok.

"Nem"vágja rá azonnal

"Hogy?De,miért?"meredek rá dühösen,bár magamban hálálkodok neki.

"Mert,holnap karácsony és vendégeket várunk"mondadója közben a konyhapulton lévő zöldségeket szeleteli fel.Nem lennék szívesen a helyükben...

Örömöm kimutatásával küszködve veszem elő a telefonomat,majd tárcsázom a barátnőm számát.

Fél óra beszélgetés után,megállapítjuk,hogy hülye ötlet volt a mozi-randi,és S-t se engedik el.

"Nem baj...Úgy sem szeretném azt,mint a filmekben.A két legjobb barátnő összeveszik egy pasi miatt..."érzem hangján,hogy vigyorog.

"Túl sok szappanoperát nézel"állapítom meg,mire mindketten nevetésben törünk ki,mint ha,még mindig önfeledt gyerekek lennénk.

 Másnap kómás fejjel a fürdőbe csoszogtam,kellett nekem sokáig fent lenni.Megnyitom a csapot,majd hideg vizet fröcskölök az arcomra,így máris jobban érzem magam.Fütyörészve visszasétalok a szobámba és a szekrényben kezdek el kutakodni.Találomra kiveszek egy fekete csőgatyát és egy fehér pólót,a felsőt gond nélkül fel tudom venni,viszont a nadrággal meggyűlik a bajom,ugyanis a fél lábamon ugrándozva próbálom felhúzni;ami pár pillanat múlva sikerül is.

Bemegyek a konyhába egy friss,meleg teáért,apát viszont nem találom sehol.Biztos,a sarki boltba ment el,mert készülnie kell az estére...pff.

Biztos valami agyament nő lesz,utálni fogom,mint a többit;egyik sem pótolhatja anyát,ő pótolhatatlan...

A konyhaszekrénynek dőlve szürcsölgetem a teát és gondolkozok,amikor megszólal a csengő.

Morogva a bejárati ajtóhoz lépek,majd kitárom,készenlétben arra,hogy leüvöltsem azt,aki ilyenkor zavarni mer.

Kikerekedett szemekkel nézek végig a gyerekkori legjobb barátomon,aki megállás nélkül vigyorog.Zöld íriszei kíváncsian,mégis bűnbánóan méregetnek,én pedig megállás nélkül pislogok.

"Ha-Hazza?!"dörzsölöm meg látószerveimet.

Mosolyogva kitárja karjait,én pedig nem tudok uralkodni érzéseimen,szorosan hozzábújok.Mélyeket szippantok illatából,amit oly' rég éreztem,nagyon hiányzott...

"Hiányoztam?"kuncog fel,arra utalva,hogy 10 perce azt ajtóban állva ölelkezünk.

Pár perc múlva,már a nappaliban ülünk és érdektelen dolgokról beszélgetünk.

"Amúgy,hogy-hogy itt vagy?"merül fel bennem a kérdés

"Az úgy volt,hogy..."és mesélni kezd,ami kb. arról szól,hogy szakított a barátnőjével,összeveszett a szüleivel és szállás reményében jött hozzánk.

"Értem én.Nyugodtan itt maradhatsz,és szerintem apa is belemegy majd,ugyis ti voltatok a legjobb haverok..."tömök egy nagy adag mogyorót a számba,aminek következtetében,úgy nézek ki,mint egy mókus.

"Látom,te nem változtál"kuncog Harry

"Te se,bongyorka"idejét éreztem annak,hogy fussak,ugyanis nem szereti,ha rajta szórakoznak.

Már az egész házat körbefutjuk,amikor két erős kezet érzek meg a derekamon,ami pillanatok alatt leránt a földre.Fájdalmasan felnyőgök,majd mégegyszer,mert Hazz ráül a csípőmre.

"Akarsz még velem szórakozni?"húzódik gonosz mosolyra a szája.

"Ja"elkezdek kalimpálni alatta,reménykedve,így ki tudok szabadulni,reménytelenül.

"Rossz válasz"hirtelen elkezd csikizni,én pedig alatta szenvedek és majdnem megfulladok a sok nevetéstől.

"Oké!Te...te nyer...tél"kapálódzok össze-vissza,mire abbahagyja kínzásom.

"Megjöttem"hallatszik az ajtó csapódása,majd apa jeleneki meg,aki összezavarodva végignéz rajtunk.

"Segíts!"nyöszörgök

"Szia Scott!"üdvözli Harry,mint ha semmi se történt volna.

"Harold,azonnal szállj le a lányomról"szól rá erélyesen apa,de szája sarkában ott bújkál az a titokzatos mosoly.

"Igenis,Uram!"somolyog a még mindig a rajtam ülő fiú.Kihasználva a figyelmetlenségét,legurítom magamról,majd győztesen vigyorogva beleboxolok a levegőbe.

"Ezt neked,bongyor!"öltöm rá nyelvem,mire ő is ugyanezt teszi.Kezemet nyújtom neki,és felsegítem.

"Lenne egy kérdésem..."szólal meg apa,majd látva a kíváncsi tekintetünket,folytatja"Harry,mióta tartózkodik a házunkban?"

Hazz ismét magyarázni kezd,ami én nem hallgatok meg,inkább bemegyek a konyhába egy pohár vízért.Miután megiszom,visszamegyek a nappaliba,ahol furcs látvány fogad...Az apám és legjobb barátom Xbox-on öldöklik egymást.Nincs ellenemre,de az,hogy engem kihagynak...felháborító!

"Ott van,bukj le!"figyelmezteti apa Harry-t.Érdeklődve vezetem tekintetem a TV képernyőjére,ahol éppen brutálisan gyilkolják egymást fegyverekkel.Sóvárogva nézem tovább a műsort,amikor csengetnek,persze,hogy nekem kell kinyitnom az ajtó...A küszöbön a didergő Sharon áll,nem is kell momdanom;mindjárt megfagy.

"Mi ez a hangzavar?"ráncolja szemöldökét

"Ja,csak apa új játcótársat talát magának..."morgom

"Lecserélt,mi?"nevet fel S

"Nem is akárkire..."engedek el egy Evans mosolyt"A híres Styles gyerekre."emelem feljebb a hangok,hát ha meghallja az említett személy,de nincs szerencsém...

Sharon lerúgja magáról a cipőt,majd követ engem a nappaliba,ahol;míg ő ledöbbenve áll,én vágyakozva nézem a Tv képernyőjét.

"Hé,jött egy vendég!"állok a játszó páros elé és integetni kezdek.Mivel nem figyelnek rám és inkább jobbra,vagy éppen balra hajolva folytatják tovább tevékenységüket,ezért szemforgatva kihúzom a kábelt a készülékből.

"Naa!"szólalnak fel

"Ugyan,szerintem jól cselekedtél"horkant fel a várakozó barátnőm.Igen,ő ellene van,ezeknek az 'agysejtromboló' játékoknak...

"Oh,szia Sharon!Mikor jöttél?"vakarja tarkóját apa,majd pislogva a karórájára néz"Jajj,még meg kell csinálnom a vacsorát..."azzal eltűnik a konyhában

"Mi van apáddal?"bök ujjával a konyhaajtó felé Sharon

"Meghívott valami nőt vacsorára,de pont karácsonykor?!"fújtatok,mint egy dühös bika

"Willow,ez nem a világ vége...lehet,hogy egy kedves,érzéki nő toppan majd be az ajtón"próbál nyugtatni Harry,nem sok sikerrel.

"Khmm...khmm"ránt vissza a valóságba S köhögése,ami egyáltalán nem nevezhető természetesnek"Te,ki vagy?"néz egyenesen Hazza-ra

"Én Harold Edward Styles vagyok,engedelmeddel"feláll a kanapéról,majd megcsókolja Sharon kézfejét,aki kuncogva elpirul.

Fintorogva bámulom a jelenetet,majd megrázom a fejem elhesegetve a rossz gondolatokat.

Egy óra elteltével,ma harmadjára hallom a csengőt,de apa gyorsabb és szalad ajtót nyitni.Mélyeket lélegezve próbálom nyugtatni magam,bár még mindig feszült vagyok.Léptek zaját hallom,amikor belép három ember a helyiségbe,én pedig sokkoltan tátogni kezdek,majd szembesülnöm kell egy ténnyel,amit apa elfelejtett megemlíti...

Nos,itt lenne a Prológus...Remélem nem lett túl rövid...:)

Prológus

Beveszem a gyógyszereket,s közben leírom egy levélben,mit is érzek.A végrendeletem egy borítékban,mellettem hever,én pedig kezdem egyre rosszabbul érezni magam.Lüktet a fejem,majd széthasad.Szédülök és fehér pontokat látok.Mindenféle ok nélkül egyszerre sírni és nevetni kezdek.Sírok,mert itt kell hagynom azokat,akik mindenben segítették és szerettek...

Nevetek...nos,az elég magyarázat,hogy újra láthatom azt a személyt,aki mindennél fontosabb számomra.

"Jövök utánad!Bármi áron,de boldogok leszünk, vigyázni fogok rád!

Nekem nincs jövőm itt,a Földön;de fent,veled van.Mert számomra te jelented a világot.

Te vagy az én Reményem!" suttogom magam elé meredve

2013.május 2.

Nem megy...bele őrülök a hiányodba.Nem ismerek magamra,már nem is tudom,hogy ki vagyok.Betegesen próbállak Téged elfelejteni,de nem megy.Sosem gondoltam bele,mi lesz azután...hogy itt hagytál.Kikeltem magambó,ha kinézek az ablakon,nem látom azt a ragyogást és bájt a természeteben,helyette minden szürke.
Mindig eszembe jut az első találkozásunk,amikor belenéztem azokba a nagy-szerintem kék-szemeidbe;melegség töltött el,tudtam te más vagy.Az első csók...én magamhoz húztalak,te lassan behunytad szemeidet,én pedig megtehettem azt,amit már nagyon rég óta megakartam.Ajkaid puhák és mézédesek voltak,nem tudtam betelni velük.Amikor először történt meg a 'dolog',te zavarban voltál,elpirultál és lehajtottad a fejed.De én így szeretlek!Te több vagy,mint azt hitted,egy hős vagy.Még az utolsó pillanatokban is harcoltál értem,magadért,értünk.Te voltál az én Reményem.Tegnap,ma és mindörökké!

2013.június.13.

Túl sok ez nekem...Tegnap kimentem hozzád a temetőbe,nem bírtam tovább,öngyilkos akartam lenni,de nem ment.Hallottam,ahogy a nevemet suttogod,azt hogy ne tegyem meg.Nem tettem,csak is miattad.
Nem eszek,nem iszok,egy falat se megy le a torkomon.Az élet igazságtalan...A srácok itt vannak és próbálnak segíteni.Rajtam.

Nem megy ez nekem.Úgy érzem,mint ha két erős kéz összeszorítaná a szívem.Veled akarok lenni.Érezni mézédes ajkaidat,hallgatni heves szívverésed.Látni,ahogy zavarodban őssze-vissza beszélsz.

minden éjjel veled álmodok,sosem foglak elfelejteni!

2013.szeptember 20.

Az ágyon ülök,kezemben a gyógyszeres dobozzal.Meg tudom csinálni,csak így lehetek Veled.
Mosolyogva gondolok vissza az együtt töltött pillanatokra.A gyönyörű arcodra és a tökéletes testedre.Amikor megismerkedtünk,te nem a szörnyet láttad meg bennem,nem érdekelt téged az,hogy hogyan nézek ki,csak a belső énenre fókuszáltál.

Gyakran veszekedtünk,de mindig visszataláltunk egymáshoz,sosem akartalak elengedni.

Ahogy a felismerés belehasít a szívembe,konnyek gyűlnek a szememben.Megesküdtem,hogy vigyázni fogok rád,hogy nem engedlek el,de nem sikerült.Amikor lehunyom a szemem,csak Téged látlak,majd a fájdalmasan kínzó kép,ahogy élettelenül fekszel ölelő karjaimban.

Túltenni magam azon,hogy már nen zárhatlak védelmet nyújtó karjaimba,teljesen kikészít.

Reggelente,mikor felkelek,izgatottan fordulok a jobb oldalamra,reménykedve,hátha ott fekszel mellettem.De nem vagy ott,nem szuszogsz és nem mosolyogsz álmodban.

Meg kell tennem,különben megőrülök...

2013.december 24.

Ma van a születésnapom.Nem tudok erre a napra úgy gondolni,hogy ne sirjam el magam.Nem érdekel,hogy nem férfias és úgy nézek ki,mint egy kislány...most nem érdekelt.Ezt a napot is veled akartam tölteni,és nem az jut eszembe,hogy ma van a születésem napja,nem.Az jut eszembe,amikor találkoztunk,pont ezen a napon.

Ma áttjöttek a fiúk,hoztak tortát,de egy falatot se bírtam lenyelni,nem akartam.

Beleőrülök a hiányodba,szétmarcangol a bűntudat,elmentél és ez mind miattam van,veled akarok lenni!

És úgy érzem,készen állok...ma megteszem!Végeztem!