Nos,itt lenne a Prológus...Remélem nem lett túl rövid...:)
Prológus
Beveszem a gyógyszereket,s közben leírom egy levélben,mit is érzek.A végrendeletem egy borítékban,mellettem hever,én pedig kezdem egyre rosszabbul érezni magam.Lüktet a fejem,majd széthasad.Szédülök és fehér pontokat látok.Mindenféle ok nélkül egyszerre sírni és nevetni kezdek.Sírok,mert itt kell hagynom azokat,akik mindenben segítették és szerettek...
Nevetek...nos,az elég magyarázat,hogy újra láthatom azt a személyt,aki mindennél fontosabb számomra.
"Jövök utánad!Bármi áron,de boldogok leszünk, vigyázni fogok rád!
Nekem nincs jövőm itt,a Földön;de fent,veled van.Mert számomra te jelented a világot.
Te vagy az én Reményem!" suttogom magam elé meredve
2013.május 2.
Nem megy...bele őrülök a hiányodba.Nem ismerek magamra,már nem is tudom,hogy ki vagyok.Betegesen próbállak Téged elfelejteni,de nem megy.Sosem gondoltam bele,mi lesz azután...hogy itt hagytál.Kikeltem magambó,ha kinézek az ablakon,nem látom azt a ragyogást és bájt a természeteben,helyette minden szürke.
Mindig eszembe jut az első találkozásunk,amikor belenéztem azokba a nagy-szerintem kék-szemeidbe;melegség töltött el,tudtam te más vagy.Az első csók...én magamhoz húztalak,te lassan behunytad szemeidet,én pedig megtehettem azt,amit már nagyon rég óta megakartam.Ajkaid puhák és mézédesek voltak,nem tudtam betelni velük.Amikor először történt meg a 'dolog',te zavarban voltál,elpirultál és lehajtottad a fejed.De én így szeretlek!Te több vagy,mint azt hitted,egy hős vagy.Még az utolsó pillanatokban is harcoltál értem,magadért,értünk.Te voltál az én Reményem.Tegnap,ma és mindörökké!
2013.június.13.
Túl sok ez nekem...Tegnap kimentem hozzád a temetőbe,nem bírtam tovább,öngyilkos akartam lenni,de nem ment.Hallottam,ahogy a nevemet suttogod,azt hogy ne tegyem meg.Nem tettem,csak is miattad.
Nem eszek,nem iszok,egy falat se megy le a torkomon.Az élet igazságtalan...A srácok itt vannak és próbálnak segíteni.Rajtam.
Nem megy ez nekem.Úgy érzem,mint ha két erős kéz összeszorítaná a szívem.Veled akarok lenni.Érezni mézédes ajkaidat,hallgatni heves szívverésed.Látni,ahogy zavarodban őssze-vissza beszélsz.
minden éjjel veled álmodok,sosem foglak elfelejteni!
2013.szeptember 20.
Az ágyon ülök,kezemben a gyógyszeres dobozzal.Meg tudom csinálni,csak így lehetek Veled.
Mosolyogva gondolok vissza az együtt töltött pillanatokra.A gyönyörű arcodra és a tökéletes testedre.Amikor megismerkedtünk,te nem a szörnyet láttad meg bennem,nem érdekelt téged az,hogy hogyan nézek ki,csak a belső énenre fókuszáltál.
Gyakran veszekedtünk,de mindig visszataláltunk egymáshoz,sosem akartalak elengedni.
Ahogy a felismerés belehasít a szívembe,konnyek gyűlnek a szememben.Megesküdtem,hogy vigyázni fogok rád,hogy nem engedlek el,de nem sikerült.Amikor lehunyom a szemem,csak Téged látlak,majd a fájdalmasan kínzó kép,ahogy élettelenül fekszel ölelő karjaimban.
Túltenni magam azon,hogy már nen zárhatlak védelmet nyújtó karjaimba,teljesen kikészít.
Reggelente,mikor felkelek,izgatottan fordulok a jobb oldalamra,reménykedve,hátha ott fekszel mellettem.De nem vagy ott,nem szuszogsz és nem mosolyogsz álmodban.
Meg kell tennem,különben megőrülök...
2013.december 24.
Ma van a születésnapom.Nem tudok erre a napra úgy gondolni,hogy ne sirjam el magam.Nem érdekel,hogy nem férfias és úgy nézek ki,mint egy kislány...most nem érdekelt.Ezt a napot is veled akartam tölteni,és nem az jut eszembe,hogy ma van a születésem napja,nem.Az jut eszembe,amikor találkoztunk,pont ezen a napon.
Ma áttjöttek a fiúk,hoztak tortát,de egy falatot se bírtam lenyelni,nem akartam.
Beleőrülök a hiányodba,szétmarcangol a bűntudat,elmentél és ez mind miattam van,veled akarok lenni!
És úgy érzem,készen állok...ma megteszem!Végeztem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése